2011.08.14. 23:20
Budapesten eltévedve
Pontosabban Budán, a várban, Adrival, este. Ma este meglátogattam a kedvesemet, Adrit és a jó barátomat Virágot a WAMP-on, azaz a vasárnapi művészpiacon. A WAMP egy nagyon jó dolog egyébként, minden kreatív dolognak helyet ad, például a kitűzőknek, képeknek, szép ruháknak és persze a fényképezésnek is ahol Adri és Virág dolgozik. Sikerült az egésznek a végére érnem oda, majd elmentünk Mekizni meg beszélgetni. Ezután történt, hogy Virágnak haza kellett mennie, én meg elkísértem Adrit a Délibe. A bökkenő csak az volt, hogy nekem a bérletem pont egy napja lejárt, így gyalogolnunk kellett. Az ötlet jónak és szépnek tűnt, sétálni egyet Budapesten, át a Lánchídon, majd Budán, nem rossz dolog. Meggondolatlan? Lehet. Az első visszataszító dologgal már rögtön a Lánchídon találkoztunk. Ez a dolog nem más mint a tény, hogy a híd tele van PÓKOKKAL. Nem is akármilyenekkel, szép nagy példányokkal akik a hálójukban csücsülnek és várják áldozataikat. Persze ez nem ilyen nagy katasztrófa, de mivel Adrival enyhén pókiszonyunk van azért sokkolt minket. Pókiszonyos emberek, kerüljétek a Lánchidat. Na de mindegy is, át a hídon, irány a cél, azaz a Déli pályaudvar. Itt történt, hogy aztán, hogy kezdtünk egyre kevésbé bízni magunkban, leültünk a járdára és közben átgondoltuk, hogyan tovább. Szerencsére Adrinak eszébe jutott egy rövid lépcsőút ami felvezetett a várba, így elindultunk ezt megkeresni szép sikerrel, ugyanis megtaláltuk. Hmm... pókok, lépcsők, sötétség, eszembe jutott egy kép.
kEzek után a kanyargós utakon végül feljutottunk a várba ahol elkezdődött az igazi őrület. Először össze-vissza bóklásztunk, próbáltunk egy lefelé vezető utat találni a túloldalon. Emlékeztem egyre amit meg is találtunk, a probléma csak az volt vele, hogy ez a könyvtáron vezet keresztül ami ilyen későn annyira nincs nyitva. Pontosabban semennyire. Utunkat folytattuk, visszamentünk a legelejére ahol feljutottunk a kastélyból és szégyenteljesen vettük észre, hogy a helyes út az orrunk előtt volt már akkor. Egyébként itt volt egy kívánságkút ahol kívántunk is. :) Tehát nem volt időnk tovább szégyenkedni, mivel elakartuk érni Adri vonatát, így tehát tovább mentünk át az egyértelmű lépcsőkön. Ezután két lehetséges út volt: egy ismeretlen szűk járdával és széles autóúttal, vagy a Mátyás templom felé vezető út. Az előbbi mellett döntöttünk. Elindultunk tehát azon és találtunk is egy térképet ami egyébként legalább annyira volt hasznos mintha... mindegy semmi frappáns nem jutott eszembe, nem tudtunk eligazodni, ez a lényeg. Ilyenkor meg már ki voltunk akadva, Adri bocsánatot kért amiért engem ebbe belerángatott, én meg dühös voltam és szégyelltem magam amiért ennyire cselekvésképtelen vagyok. Nos Adrira én nem haragudtam, mivel egyébként élveztem a "kalandot", de én igazán tehettem volna valamit, de mindegy, hiszen itt sem volt okunk már tovább szomorkodni, hiszen szembe jött egy idős néni aki ez esetben a mi hősünk volt, hiszen megmutatta nekünk a helyes utat. Megköszöntük neki és el is indultunk, fél óra volt hátra, hogy elérjük a vonatot. Az útról amin mentünk végül kiderült, hogy a helyes út és a jót választottuk, így ennek örülve tovább kalandoztunk és elértük a Vérmezőt amiről tudni kell, hogy ugye egy köpésre van a mi áldott vonatállomásunktól. Hát igen, itt szerencsésen megérkeztünk, célunkat elértük, majd lassan búcsút vettünk és örültünk annak, hogy holnap is találkozunk! Mindenesetre én nagyon élveztem ezt a kis kalandot, még ha igen sok negatívummal is járt, szerintem ANNYIRA azért nem volt rossz, főleg, hogy ezt nem akárkivel éltem át. Egy élmény volt szerintem, KALAND! :)
Jó éjszakát! :)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.